„Szóbeli bántalmazás” pedagógus-továbbképzés
Szóbeli bántalmazás – A nyelvi agresszió leleplezése c. 8 órás, tanúsítványt nyújtó, nem akkreditált, ONLINE pedagógus-továbbképzés
(A pedagógusok számára kötelezően megszerzendő 120 kredit legfeljebb huszonöt százaléka teljesíthető nem akkreditált képzésben való részvétellel.)
2021. január 28. csütörtök 9:00–15:50
A képzés a nehezen felismerhető verbális agresszió témáját járja körül, s választ ad arra, hogyan tudjuk mindezt beazonosítani. A nyelvi agresszió vizsgálatára az alábbi színtereken kerül sor: családon belül, párkapcsolaton belül, munkahelyen, pedagógusok és diákok között. A korábban alkalmazott tudományos kategorizációknál jóval bővebb, 47 kategóriát tartalmazó rendszerrel dolgozik, amelybe olyan típusú szóbeli agresszív megnyilvánulások is bekerültek, melyeket szinte lehetetlen leleplezni vagy nem szokás leleplezni. A diákok verbálisan vagy fizikailag is bántalmazó magatartásának hátterében olyan szocializációs hátteret kell feltételeznünk, amelyben a fájdalmat okozó kommunikáció természetes, megengedhető. A bántalmazó kommunikációs kontextusok azonosítása, megnevezése ezért egyszerre segíti a nevelési feladatok ellátására való felkészülést, a szakmai személyiségfejlődést és a kapcsolati sérüléseket, áldozattá válást okozó bántalmazó kommunikáció prevenciójára alkalmas attitűd kialakítását. A pedagógusok és a diákok közti kommunikáció is újraértelmezendő ezen attitűd mentén.
A képzés ajánlott pedagógusok és nem pedagógusok számára, mivel a fájdalmat okozó kommunikációval az élet minden területén valamennyien találkozunk. A képzés interaktív és gyakorlati megközelítésű: a képzésen részt vevők szóbeli bántalmazással kapcsolatos (saját) élményeinek felismerésében és kezelésében nyújt segítséget.
A képzés további témakörei:
A verbális agresszió minden esetben szándékos/tudatos, avagy lehet-e nem szándékos? Szubjektív-e annak eldöntése, hogy egy megnyilatkozás verbális agressziónak minősül-e, avagy nem? Eldönthetőek ezek az előző kérdések pusztán a nyelvi viselkedés megvizsgálásával? Milyen nyelvi kísérőjelenségei vannak a bántalmazás folyamatának, s ezek hogyan segítenek bennünket annak leleplezésében? Milyen nyelvi jelenségek okozzák a szekunder sérüléseket? Okozhatjuk-e ezeket magunknak?
Előadó: Dr. Borbás Gabriella Dóra egyetemi adjunktus, ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék
A továbbképzés időpontja: 2021. január 28. csütörtök 9:00–15:50
A továbbképzés módja: Online, MS TEAMS felületen
Továbbképzésre jelentkezők száma: minimum 10 fő, maximum 50 fő
A továbbképzés regisztrációköteles.
Regisztrációs díj és egyben a tanfolyam ára: 10 000 Ft/fő
A továbbképzés indulásáról honlapunkon (www.barczi.elte.hu) és a Gyógypedagógiai Továbbképző Központ Facebook oldalán értesítjük az érdeklődőket, illetve információkért kereshetnek bennünket a gy**@ba****.hu e-mail címen is.
JELENTKEZÉS módja és jelentkezés:
https://barczi.elte.hu/content/szobeli-bantalmazas-a-nyelvi-agresszio-leleplezese.t.1997
TNTeF: 2020, 10. évf. 2. szám
Tanulmányok
Górcső alatt: büntetőítéletek és bírói munka nőkkel szembeni erőszak ügyekben
Kreatív kritikai jogi elemzés
1-24
Replika
Diákmunka
Fordítás
Szemle
Anita Kurimay. Queer Budapest: 1873–1961.
Chicago and London: The University of Chicago Press, 2020.
249-255
Egyéb
DNC4: The Impact of Discourse Studies on the Contemporary World
DNC4: The Impact of Discourse Studies on the Contemporary World – konferenciafelhívás
Határidő: 2021. 01. 21.
Beszédkutatás 2020 konferencia
A Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztálya szeretettel meghívja Önt a 2020. évi Beszédkutatás – Speech Research konferenciára.
A konferencia időpontja: 2020. december 14-15.
A konferencia programja: https://fonetika.nytud.hu/konferenciaink/beszedkutatas-konferencia/beszedkutatas-speech-research-2020-program
Helyszíne: Nyelvtudományi Intézet (1068 Budapest, Benczúr u. 33.). A teljes konferenciát online tartjuk meg.
Meghívott előadók:
- Navracsics Judit (Pannon Egyetem)
- Honbolygó Ferenc (TTK Agyi Képalkotó Központ, ELTE PPK)
- Mihajlik Péter (BME TMIT)
A társalgás- és fordulószerveződés kvantitatív és kvalitatív vizsgálata
Meghívó
2020. november 12. (csütörtök) 11 óra
Horváth Viktória – Krepsz Valéria – Gyarmathy Dorottya – Hámori Ágnes –
Dér Csilla Ilona – Huszár Anna
A társalgás- és fordulószerveződés kvantitatív és kvalitatív vizsgálata:
lehetőségek és kihívások
Helyszín: Zoom
Link:
https://us02web.zoom.us/j/8680
Meeting ID: 868 0125 5511
Passcode: 657082
Az absztrakt letölthető innen: http://www.nytud.hu/intprog.ht
Szervező: Nyelvtudományi Intézet, Fonetikai Osztály, Társalgáselemzési
Kutatócsoport